Camino Frances. Tizennyolcadik nap. Puente de Villarente - Virgen del Camino

2010. július 31. szombat.

Fogmosás, kicsit álmosan. Egyszercsak majdnem elejtem a fogkefét: egy ló néz a szemembe úgy tíz centiről, bedugta a nagy fejét az ablakon, röhög és a fogait mutatja. Neki bezzeg fogkefe nélkül is hófehérek. Őt hallottuk tegnap. Gazdája gondosan kenegeti-ápolgatja a lábait, a patáját – a Caminót lóháton is meg lehet tenni, bár nem sokan választják ezt a lehetőséget… a ló kevésbé bírja a strapát, mint az ember.

 

Állítólag a vízhólyagok csak az első 100 kilométeren okoznak gondot. Mostanra már nekem sincs egyetlen új sem. Van viszont helyettük egy szép vérhólyag, a sarkamon.

Szerencsére León előtt jól kiépítették az utat, nem kell többet a járművekkel versengeni. Igen dekoratív gyalogjárók-felüljárók épültek a gyalogos vándorok kedvéért, no meg a bejövő forgalom óriási. León majdnem százötvenezres lakosságú város, beletelik némi időbe, míg az ipari negyedeken keresztül bejutunk az óvárosba.

Végtelen hosszúak a járdák itt is. A hagyományos sárga kagylójel geometrikus formában magába a járdába van beleépítve. Egy helyen eltűnik a jelzés, de a helybeliek megmutatják az irányt. Befutunk egy polgárőr-állomásra, „minden rendben?” – kérdezik, kedves egérkés pecsétet kapunk, valamint egy térképet.

Könnybe lábad a szemem – a vályogfalvak után mekkora a kontraszt, egy igazi nagyváros! Micsoda kontraszt a préri után! Egy patinás, szép város, sokemeletes házakkal, virágos erkélyekkel, kirakatokkal, boltokkal, nyüzsgő turistákkal! Csak forgatom a fejem, elszoktam a civilizációtól!

A katedrális hihetetlen élmény. A lángoló gótika mesterműve. Súlytalanul lebegő kőcsipkék fehér költészete a kék ég háttere előtt… És azok az üvegablakok! Mintha keleti szőnyegek volnának, színesre festik a fénysugarakat… Mély hálát érzek, hogy ezt láthatom. Hihetetlen, hogy ez az áradó művészi bőség is kereszténység, meg a tosantosi ferences parókia puritánsága is kereszténység… Könnyes szemeim előtt elmosódnak az üvegablakok színei, kaleidoszkóppá változik a látvány, gyönyörű, gyönyörű…

DV vesz egy tűzzománc karkötőt a katedrális boltjában, ahol a kőpadló lapjain még kivehetők a hajdan alájuk temetett főurak sok lábtól simára koptatott címerei.

 

Amikor kijövünk a katedrálisból, legalább tíz fokkal melegebb van, az árnyékos utcákban még kellemes a hőmérséklet, de amúgy már fejbevágó a napsütés. Hatalmas téren át vezet az utunk: ledobom a szandálomat, és beleszaladok a szökőkútba, vamos a la lubicka! A tér túloldalán csodálatos épület: a Szent Jakab-rend lovagjainak hajdani székháza, ami ma egy ötcsillagos szálloda, pazarul domborműves homlokzattal, ami – hihetetlen – eredeti reneszánsz. A kagylódíszek mellett Santiago Matamoros, vagyis a Mórölő Szent Jakab képe. Elnézegetem a szépen faragott emberölést, szegény apostol sose bántott senkit… mórok meg Hispániában az ő idejében még nem is voltak.

Bemegyünk egy kínai boltba – ezekből nincs túl sok – DV vesz magának egy új pólót, rózsaszínűt, flittereset, Eiffel-tornyosat.

Hű, de meleg van! Most bosszulja meg magát a késői indulás… Homeopátiás szerekkel próbáljuk csillapítani az ismét felbukkanó bokafájást, részemről nem túl nagy sikerrel. DV egyre egzaktabbul képes megállapítani a pontos időt pusztán az árnyékunk hosszából. Mozgó napórák vagyunk, taposunk egyre rövidülő árnyékunkon, ami oly éles körvonalú, mintha ollóval vágták volna ki.

 

Az idő áll. Mi haladunk benne.

 

Virgen del Camino gyakorlatilag egybeépült Leónnal, modern kisváros hét kilométernyire a leóni katedrálistól. Legalábbis azt hiszem, hogy onnan kell számolni a távolságot. Egy tiszta, tágas, modern szálláshelyet találunk itt, szépen ki is van jelezve, kicsit távolabb a főútvonaltól. Hűvös is van benne, nekem nagyon tetszik, szeretem az áttekinthető tereket. Eredetileg valami sportközpont lehet. Mindössze öt euróért valóságos szanatórium. Végre hajat tudok mosni – igencsak rám fér!

A rövidre nyírt gyepen sziesztázunk egy fa alatt, DV talál egy spanyol nyelvkönyvet, azt böngészi, én a lassan vonuló bárányfelhőkben gyönyörködöm. 

A kisváros pazar szupermarkettel rendelkezik, elszoktunk az efféle árubőségtől. Veszek Szent Jakab-kekszet (olyan, mint a mézeskalács), meg összedobjuk a pénzt egy vacsira.

 

A konyha tágas és van benne minden. Isteni vacsorát csinálunk fagyasztott pizzából, virsliből, salátából, fokhagymás sült krumpliból. A lakoma illata belengi az épületegyüttest…

Van könyvtár is, találok egy Camino-társasjátékot. Ilyen is van! Dobókocka és kártyahúzás, mindenféle feltételezhető eseménnyel, ami a középkorba helyezett zarándoklaton előfordulhat… „találkozol a három rablóval. Kimaradsz egy dobásból.”