Összes oldalmegjelenítés

2016. január 5., kedd

Camino - felszerelés lista

Régi adósságomat törlesztem ezzel. Nem, nem írok könyvet, nem rendezek "ródsót" az Úttal kapcsolatban. A zarándoklat spirituális része, azt hiszem, túlságosan személyes, viszont szívesen segítek bárkinek, ha a gyakorlati dolgokkal kapcsolatban kérdése van. Nekem is segítettek hasznos tanácsaikkal az utat már megjárt emberek. Talán segít, ha írásban is megosztom a tapasztalataimat. (Lehet, hogy másnak más tapasztalatai lesznek, más dolgokat tart nélkülözhetetlennek, és ez is teljesen rendben van.) 2010-ben a Camino Frances-t, 2011-ben a Camino del Nortét jártam végig. A holmim súlya az első úton 5, a másodikon 6 kilogramm volt (számítottam hűvösebb napokra, így betettem még néhány dolgot, és jól is tettem.). Nem hiányzott semmi, és nem volt felesleges semmi.
A lista:

RUHÁZAT:
Bakancs. Jól kitaposott (turkálóban vettem...), nem túl vízálló, de masszív darab volt, LOWA márkájú, bár nem a márka számít, hanem hogy tényleg kényelmes legyen.
Túraszandál. Teva típus. Nagyon jól jött váltónak, meleg időre, illetve ahol nem találtam túl tisztának a zuhanyzót, ott szandálban zuhanyoztam.
Esőponcsó. Ikeás, picire összehajtható, igazából zsebbe férő méret.
Esőnadrág. Szintén vékony, könnyű darab. Amikor napokig esett, nagyon hasznos volt.
Túranadrág. Sok zsebbel, belefért a crecencial, útleírás, millió apróság. Sajnos menet közben "kifogytam" belőle, jobb lett volna, ha gumírozott a dereka. Így Santiagóban vennem kellett egy új nacit, már csak azért is, hogy kulturált benyomást keltsek...
Short. Nem létszükséglet, de jó volt váltásnak, amíg a hosszúgatya száradt.
Fürdőruha. Ez se létszükséglet, de a Norte sok helyen tengerparton, csodás strandokon vezet, és a Frances-en is akad egy-két strand, friss vizű folyó...
Zokni (3 pár. Egyet elhagytam útközben, de helyette még aznap találtam egy másik párat.)
Bugyi (ebből 4 volt, egyet lenyúltak a szárítóról, vagy tévedésből, vagy volt egy titkos rajongóm...)
Póló, három darab. (Egy rajtam, egy szárad a hátizsákon, egy tartalék.)
Polárpulcsi.
Pashmina stóla. Ez volt az egyik leghasznosabb holmi. Picire összehajtható, súlya nincs, nem gyűrődik. Alkalmas szoknya pótlására (nem mindig engednek be misére shortban), hővös időben vállra terítve, útszéli pihenésnél rátelepedni, enyhe estéken takarónak...
Fehér pamut kendő. Ezt hol a fejemre kötöttem (kalap helyett), hol borogatást készítettem belőle.

MOTYÓ:
Hátizsák. Olyat vegyél, amit a túraboltban kipróbálsz, és ha nem vagy gyakorlott túrázó, akkor szakértő segítséget adnak az eladók. Láttam pár rémes példát rosszul beállított szíjakra, rosszul felfekvő, túl nagy zsákokra.)
Hálózsák. Ultrakönnyűt vittem, elég volt. Elfért a hátizsák erre kialakított alsó szektorában. A szállásokon nem feltétlenül van takaró, ágynemű.
Titokzseb. Ez kis cipzáros textil "zseb", amit a nadrág belső részére lehet feltűzni. Ebben laktak az irataim, pénzem. Eddig a világ 33 országában bizonyult rablóbiztosnak (a Caminón jó a közbiztonság, ritkák az atrocitások, én sem találkoztam ilyesmivel, de az ördög nem alszik.)

PAPÍROK:
Credencial, vagyis zarándokútlevél, nélkülözhetetlen, mert ezzel kapsz szállást stb. Már Budapesten is kiváltható.
Repjegy, esetemben fapados, kinyomtatva. (Figyelem, fapadoséknál a hazaútnál is fel kell mutatni a frissen nyomtatott repjegyet, tehát keresni kell egy netcafét, nyomtatóval Santiagóban, különben elég drágán számítják meg.)
Személyi (Magyar vagy más uniós állapolgároknak nem kell útlevél.)
Naplófüzet.
Itiner (erről tudnék írni... a Neten találni naprakész információkat a szállásokról.)
Golyóstoll.
Uniós egészségbiztosítási kártya (nem kellett).
Fontos telefonszámok.
Pénz (nem minden fajta bankkártya alkalmas nem minden fajta spanyol bankautomatába. Erről is tudnék írni.)
Vízálló tasak mindehhez.

SZEMÉLYI HIGIÉNIA:
Fogkefe, fogkrém.
Folyékony szappan (én Bodyshop-ost vittem. Multifuncionális: mosakodtam vele, mostam, hajat mostam, és még ki is tartott a kis üveg öt héten keresztül.)
Fésű.
Hajgumik.
Körömreszelő.
Kisolló.
Női higiéniai kellékek.

APRÓSÁGOK:
Tű, cérna (fehér, pamut.)
Füldugó. (Spanyolul: los tapones.)
Bicska. (Ha el nem szedik már Ferihegyen...)
Evőeszköz.
Alu pohár, amiben szükség esetén tea vagy zacskós leves is főzhető merülőforralóval.
Elemlámpa.
Tea (én ginzenget vittem), kávé (hedonista vagyok)
Merülőforraló. (Pici, a 70-es években készült NDK gyártmány. Csodájára jártak.)
Papírzsepi.
Ziherejsztű. Sok.
Konzervnyitót nem vittem, itt a konzervek tépőzárasak.

KÜTYÜ:
Fényképezőgép. Nem létszükséglet, de én mániákus fotós vagyok.
Tartalék elem/akku/tartalék memóriakártya a fényképezőgéphez.
Akkutöltő a fényképezőgéphez, akkutöltő a mobiltelefonhoz
Mobiltelefon.
Elosztó. Ha van 200 zarándokra 1 konnektor, és mindenki egyszerre akarja tölteni a mobilját, sok konfliktus megelőzhető vele.

PATIKA:
Megjegyzés: nyilván "kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét". Ezek recept nélkül kapható hasznosságok, amik a sima magyarországi kiránduló hátizsákomban is ott vannak.

Gyulladáscsökkentő/izomlazító gyógynövényes krém. Nagyon jók vannak.
Leukoplaszt. A teremtés ősanyaga: szandál vagy bicikli is javítható vele.
Ragtapasz. A ragtapaszokról ellentmondásos tapasztalataim vannak, hajlamosak összegyűrődni és további vízhólyagokat generálni. Rövidebb távon jól tudnak jönni, egyébként gézlap+leukoplaszt.
Steril gézlap.
Bokafásli. Nekem bizony jól jött.
Fájdalomcsillapító tabletta.
Aktív szén (hasmenés ellen).
Pici tégelyes Betadine, vagy más fertőtlenítő ecsetelő, főleg vízhólyag "megcérnázásához" a műveleti terület és a tű, cérna sterilizálásához hasznos. Mivel az utakon szarvasmarhákat terelnek (trágya!), a sima horzsolás is fertőzésveszélyes. Ecsetelni kell.
Vitaminok, nyomelemkészítmények. Napi 30-40 kilométer (vagy kinek mennyi) igenis kemény edzés a testnek, főleg hőségben (izzadás!). A sportolóknak ajánlott vitaminpótlás nagyon hasznos volt. (Az első utamon lábizomgörcseim voltak a kalcium- és magnéziumhiánytól, a második utamon már okultam, és ezek a kellemetlenségek elmaradtak.)
Rescue Remedy krém. Virágterápiás szer, elvileg "hatóanyag nélküli", mint a homeopátia, amikor már semmi se segített, ezzel kínált meg egy zarándoktárs, és a krém úgy elmulasztotta a fájdalmat, mintha ráfújtak volna a lábamra. Azóta mindenhová viszem, most már Magyarországon is kapható (leégésre, csípésekre is jó.)
Citromolajos krém, ágyipoloskák távoltartására. Egy deci sima krémbe 12 csepp natúr citromolaj kell. Kellemes, természetes illata van. Kenekedtem, bebújtam a hálózsákba, egyetlen csípésem sem volt.
Amit egyébként szedned kell, ha van ilyen, ne maradjon otthon.

Jó utat - Bon Camino!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.