Mindenféle expedíciósat álmodtam:
teherautón a sivatagban, hőlégballon… eléggé elgyötörten ébredek. Sárgadinnyét és
kakaót reggelizünk a sötétben. Menni kell… a tegnap esti látványos lila
felhőpárna mára kigöngyölődött és beterítette az eget, kicsit esőre áll az idő,
sirályok vijjognak felettünk.
Hamar kiérünk Santiagóból.
Visszanézek – a katedrális, akár egy világítótorony, messzire látszik,
kivilágított homlokzata sárga lángként rajzolódik a hajnali égre.
Búcsúpillantást vetek rá, aztán ismét irány előre! Tulajdonképpen itt ér véget
a keresztény Camino, ezzel a világítótorony-szerű székesegyházzal – ami
innentől jön, az a Camino Pagano, a Pogány Út. Valóban, mintha kelta mítoszok
földjén járnánk – kék és illatos eukaliptusz-lombok, sárguló páfrányok, nagy
szürke sziklatömbök között járunk, és visszatér az igazi Camino-hangulat. Egy
teherautósofőr kiinteget – ilyen is rég volt, a tömegturizmus-szerű részeken
ilyet nem tapasztalni…
Kérdés, hogyan lesz innentől a szálláskeresés, hiszen a
Pilgrim Guide véget ért Santiagóval („Gratulálok, megcsináltad! Adj hálát Szent
Jakabnak és ünnepelj!”), de kagylós jelzés szerencsére van tovább. A másik
kérdés, hogy hogy lesz a pecsételés, hiszen a santiagói katedrális pecsétjével
lezárták a credencialunkat. Mindegy, majd meglátjuk.
Álmodozó idő, mítikus és időn
kívüli táj, meg-megeredő csepergés, ami csak arra jó, hogy előkotorjuk az
esőkabátunkat, és már el is áll. Szép ez a Galícia!
Izomcsávó, a honvágytól gyötört
olaszunk már visszafelé kerekezik, integet nekünk.
DV az útszéli szántóföldről
„leszüretel” egy karfiolt. Hihetetlen, hogy folyton éhes! Aztán meg panaszkodik
a keserű szájízre, ami talán gyomorsav, talán a karfiol volt rossz,
mindenesetre sóhajtok egyet és felkínálom a kekszemet, amit már az otthoniaknak
vettem szuvenír gyanánt. Nagyon guszta doboza van, rajta van a Camino térképe,
hátul egy legenda a Szent Grálról és a templomos lovagokról, belül pedig finom,
kagyló alakú vajaskekszek.
Busszal is el lehet menni
Fisterrába, két és fél óra az út, gyalog három nap. Azt hiszem, megéri
gyalogolni, főleg, hogy látom Pontemaceirát. Egy elképesztően gyönyörű,
vízesésekkel tarkított folyó zuhog az ősrégi hídlábak között, valóságos
mesevilág. Nagyon tetszik. Aztán a csendesedő folyó mentén haladunk, egészen
olyan illata van, mint a Dunának, otthon érzem magam. Felbukkannak Oliverék.
Kitisztul az ég, megint kezd meleg lenni, bár ez másfajta meleg, mint az a
száraz fajta a Mezetán. Mégiscsak enyhít rajta az óceán közelsége.
Huszonegynéhány kilométer után
kínálkozik szálláslehetőség, Negreirában. Először egy San José nevű helyre
megyünk, de valahogy túlságosan is szállodaszerű, szőnyeges recepció meg
minden. Megyünk tovább, egész nagy ez a város, nem számítottunk rá. A főtéren
szuggesztív szobor: kivándorló fiú, lábai gyökerekké változva, családtagjai
nyúlnak utána, szemében elszántság, hátán bugyor. Egészen biztos, hogy innen is
sokan indultak el Amerikába, aztán ki tudja, mi lett velük…
Az önkormányzati, vagyis xunta
albergue már a városka túlsó végén van, hangulatos és kedves épület, jól
felszerelt konyhával. Kapunk egy új, kelta manókkal ékesített „pogány” credencialt.
Süt a nap, de viszonylag hűvös van, friss szél lengeti száradó holmijaimat.
Megörülök, amikor találkozom Edvinnel, a filippínóval. A sziesztát
heverészéssel töltöm – álomidőben élek, leszoktam a gondolkodásról, nagyon jó.
Alszom is – DV-ék próbálnak felébreszteni, állítólag. Amikor aztán sikerül,
indulunk bevásárolni… Edvinnel sült virslit készítünk fokhagymás krumplival,
mennyei. Az előtérben fotelek, kisasztal, magazinokkal és képeslapokkal. A
képeslapok ingyenesek, sőt a spanyol posta szentévi ajándékaként ingyen fel is
adhatóak. Találok egy „Camino Magazint” – ilyen is van! Benne interjúk. Ki
miért indult útra? Volt, aki azért, hogy meghaladja a határait, más vallásos
céllal, a harmadik azért, hogy élvezze a természetjárást – beleértve a saját
természetében való kóborlást is. Volt a nyilatkozók között, aki szabadságra
vágyott, és volt, aki felajánlásból, egy ígéret beteljesítéséül indult útnak.
Egy srác egyszerűen azt válaszolta, hogy ő bizony csajozni jött a Caminóra,
hiszen itt sportos és jó fej lányokkal lehet megismerkedni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.