Forróság. Délelőtt még kiszaladok
a Körútra, veszek száz eurót. Bár a bankkártyámra azt mondták, működni fog –
erről kiderült, hogy nem igaz – jó, ha van az embernél készpénz – ez igaz.
Anyám jön elköszönni, ő is ad egy százeuróst. Hatszáz euróm van, meg egy
hasznavehetetlen bankkártyám. Ketyeg az óra a polcon.
Délután kettő. Öt kiló a cuccom,
helyre kis hátizsákban lapul a teljes menetfelszerelés. Kecsesen kilibbenek a
vasajtón az ódon újlipótvárosi házak között meghúzódó félhományos kanyonba,
valaki „bon voyage”-t szól utánam, sose fogom megtudni, ki volt. Aztán
rengetegszer kívántak még nekem jó utat…
A Nyugatiba kijött Anna
elbúcsúzni, DV már itt van, neki sincs sok cucca. Ám ami van, kifinomult és
drága: van neki légző anyagú habkönnyű pólója, rezgéscsillapítós teleszkópos
botja beépített világítással, hátizsák beépített ivóvíztartállyal, valamint az ex-anyósától
kapott kalap. Előkotrom a feneketlen zseb aljából a kagylós nyakláncot: talán
még Görögországból hozhattam, madzagra kötött kagylóhéj, az Út jelképe, átadom
DV-nak, a sajátomat is a nyakamba akasztom. Táncol a hőségben a vonatablakon át
látszó Ferihegyi út. Mert vonat visz Ferihegy 1-re, fapadosékhoz, nehéz
elhinni, hogy tényleg megyünk. A reptéren a szokásos utazási izgalom vibrál,
emberek bőröndökkel, egymást keresve, hangzavar – szeretem ezt a légkört, a
kaland levegőjét. Aminek most mi is részesei vagyunk.
A teleszkópos túrabot összetolva
is túlméretes, nem lehet felvinni az utastérbe. A hátizsákba se fér bele. Nekem
nincs botom, mert úgy vagyok vele, hogy botom, járókeretem stb. majd
nyanyakoromban legyen, most elég a két lábam. De van, aki szerint a bot
nélkülözhetetlen jóbarát, ezen a véleményen van DV is, így a méregdrága botot,
ami tetejébe’ mindenbe beleakad, ránejlonoztatjuk a hátizsákomra. Szentségel is
a nejlonozó ember. Az én cuccom, mint valami bizarr formájú báb, megy le a csomagtérbe,
mélyébe rejtvén a krémeket, kiskéseket és egyéb illegális tartalmakat. Mondjuk
a mobilomat is, amit persze elfelejtettem kikapcsolni. A túrabot lámpáját
bezzeg nem is lehet kikapcsolni: ahogy hozzányomódik bármihez, ég. Ily módon
megoldva a csomagtér megvilágítását és mobiltelefonos megzenésítését, a
Gondviselésre bízzuk magunkat és a cuccainkat.
Megismerkedünk egy igazi plázacica
classic-kal, tízcentis tűsarkakon imbolyog a büfében a kiscsaj, ám hamar
kiderül róla, hogy pránanadis és Tibet-rajongó, ki hitte volna.
Na végre. Beszólítás,
szorongatom a tranzitban aranyáron vett Visegrádi ásványvizes palackomat,
beszállás, gyorsítás, gyomor a torokban, felszállás. Nem szeretek ember alakú csomag
lenni.
Uhh de hosszúnak tűnik az
út. Pedig csak két óra Madridig, ráadásul időben indultunk, ami fapadoséknál
nem mindig magától értetődő. Az égen bodri kis felhők, katonás sorokba
rendeződve, majd következik egy méretes cumulonimbus, a gép érezhetően kikerüli
– még sosem láttam a jellegzetes ülő-alakzatot szemmagasságból, egészen érdekes
alakja van így a zivatarfelhőnek. Szárított gyümölcsöt és magvakat rágcsálunk,
még Judit ajándéka, a postaládámban találtam tegnap – képes volt elsőbbségivel,
kisebb vagyonért feladni a fél kiló diót-mogyorót, hogy még időben megkapjam a
jókívánságaival együtt.
A táj kibukkan a felhők közül.
Barna, kopott takaró a dombok hátán, a völgyekben ágasbogas zöld mintázat, ahogy
a patakok futnak, lassan közeledünk Madridhoz.
Leszállás – sötétedik. A reptér
falait rosszarcú baszk terroristák körözési plakátjai ékesítik, csupa X meg Z a
nevekben. Egyébként napok óta tart a tömegközlekedési sztrájk Madridban,
szerencsére a metró jár, igaz ritkítva, de mégis. Ám hogy vegyek jegyet?
Papírpénzem van, a nadrágba ziherejsztűzött kofazsebben, de jegyet csak
automatából lehet venni, késő is van már, hol váltsak pénzt? Ám a Gondviselés
nem hagy el: találok egy kéteurós érmét az egyik automata tetején, köszönöm...
pont erre van szükségem. Hála és megnyugvás: gondoskodnak rólam.
Tömeg van, kavarodás, idegen
vagyok e tájon… DV bezzeg felkészült, van neki netről letöltött metrótérképe,
behúzott piros vonalakkal és megjelölt megállókkal, mert át is kell ám szállni.
Uhh. A vasútállomásra eljutva megvesszük a másnapi jegyet Pamplonába, horror
ára van. A jegypénztáros a kagylónyakláncra pillantva Bon Caminót kíván.
Gyorsan eltüntetem a kagylót a
póló alá. Még nem alakult ki a peregrinó-identitásom.
Megvan a szállásunk,
hurrá. Kellemesen kaotikus, olyan, mint egy kissé homályos, kopott pesti
bérház, ahol a lépcsőházból nyíló kis lakások képezik a hostel részeit, az
egyik emeleten van a recepció egy benyílóban, a következő emeleten lakunk mi,
igaz két sráccal egy szobában, emeletes ágyakon. Szerencsére a hely tiszta, nem
lehet kifogásom ellene, odakint kigyúlnak az utca fényei, autótülkölés, igazi
délszaki nyüzsi. Jól bent vagyunk a városközpontban, úgyhogy lecuccolás után
felfedező sétára indulunk a környék utcáin.
Még sosem láttam ennyire rámenős
prostituáltakat.
Mondjuk a rendőri jelenlét is
erős, és összességében teljesen biztonságban érzem magam. Bóklászunk nagyot, a
Plaza Mayoron tűznyelő, szivárványos szappanbuborékok, mutatványosok, életöröm,
szerelmespárok… egy vásárcsarnok még mindig nyitva van, mindenféle csemegét
kapni, egy csapat ember ácsorog és pezsgőzik – furcsa látvány. Ezüstös halak
fekszenek jégkása-ágyon, homályos fényű, nehéz illatú füstölt sonkák függnek a mercado-ban,
lehet úgy este tíz óra, zajlik az élet. Azt hiszem, ez egy szerethető város. A
Kentucky-ban veszünk sült krumplit és csirkét, leülünk egy szökőkút káváján,
kecsöptunkolás malac módra, piszokul fáj a fejem az egész nap izgalmai után. DV
reikiz, masszíroz, gyógyszert ad, én pedig diszkréten haldoklom. Oké, jöhet a
Saridon.
A két szobatárs srác még sehol
sincs, csak a szerteszét hagyott cuccuk szobaszerte a padlón meg mindenütt.
Elképesztő, hogy semmi perc alatt hogyan képesek a srácok körbejelölni a
territóriumukat elszórt holmikkal. E férfias térben elfoglaljuk az ágyak
emeleti szekcióját, aludni mondjuk képtelenség, minden bevilágít a szobába, zaj
is van – jellemzően Gran Viának hívják az utcánkat, Nagy Útnak, hát ez
is lehet üzenetértékű…
Az éjszaka eseménytelen, leszámítva
a pitymallatkor ablak alatt dübörgő kukásautót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.